Aranycsapatunk lett!

img_20161007_101352A HID SK 2016. október 7-én, a BRFK támogatásával, kerékpáros ügyességi versenyt szervezett 12 év alattiaknak. Fővárosi és Pest megyei intézmények vehettek részt a Hűvösvölgyi kupán. Az öt fős csapatoknak elméleti és ügyességi feladatokkal kellett megbirkózniuk. Iskolánk kerékpár szakköre évek óta részt vesz ezen az eseményen. Az egyik versenyző beszámolója olvasható az alábbiakban.
 
img_20161007_121008Megérkezésünk után kezdődött a verseny. Meg kellet csinálni 15 írásbeli feladatot, ami a közlekedésről szólt. Miután ennek vége lett, a rendőrök készítettek akadálypályát, amin mindenkinek bicikliznie kellett. Csapatonként vettünk részt rajta, mi harmadikként mehettünk. Mi nagyon ügyesen teljesítettük a feladatokat. Az eredményhirdetést nagyon vártuk, ahol kiderült, hogy mi lettünk az elsők, mint tavaly!
Újra aranyérmesek lettünk! Megnyertük a kupát! Hazafelé a kocsiban is nagyon örültünk, és büszkék voltunk magunkra. A tanárok is nagyon örültek, és nagyon szeretnénk jövőre is menni. A csapatunk tagjai: Megyeri Nándor, Barta Dávid, Méhes Zsolt, Kuczmod Zsolt, Volf Dominik
A felkészítő tanárunk CSörnök Ica néni volt, akinek nagyon köszönjük a felkészítést!  
Írta: Kuczmod Zsolt 4.o.
A többi kép itt tekinthető meg.