Iskolánk a Határtalanul című pályázaton nyert egy erdélyi utat. Iskolánkból 8 tanulóval és 2 kísérővel utaztunk el 4 csodás napra Erdélybe. A négy nap alatt látogatást tettünk többek között Nagyváradon, Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson, Parajdon a sóbányában, Korondon a taplászműhelyben, valamint a Gyilkos-tónál.

Faházakban voltunk elszállásolva, csodálatos környezetben. A vadregényes tájat a srácok birtokukba vették és nagyon élvezték, hogy ennyire közel lehetnek a természethez.

Tanulóinkkal áthaladtunk az őseink által megtett úton.

Taplógombából készültek szebbnél szebb ruhadarabok, kiegészítők, dísztárgyak. Ez már egy kihalóban lévő mesterség, így szerencsések vagyunk, hogy még betekinthettünk ebbe a szép tevékenységbe.

Itt láthattuk Szent László szobrát, valamint egy őt ábrázoló hermát.
Herma jelentése: egy aranyból készült mellszobor, amely az ábrázolt személy egy darabkáját őrzi, jelen esetben egy nyakcsigolya csontot.

Lélegzetelállító volt, ahogyan a magas hegyoldalak fölénk tornyosultak.

A srácokat teljesen magával ragadta a Gyilkos-tó legendája.