Ahogy minden évben eddig, iskolánk most is csatlakozott a Kőbányai Önkormányzat által szervezett „Autómentes Nap” helyi programjához, amelyikre 6. alkalommal került sor. Az Európai Mobilitási Hét keretén belül szervezett esemény, 2017. szeptember 22-én, pénteken lett megrendezve.
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a program. Majd a helyi iskolákkal együtt, délelőtt kerékpártúrán és különböző biciklis ügyességi feladatokon vettünk részt. Ehhez egyforma pólókat kaptunk, amiket fel is vettünk.
Rendőri felvezetéssel, a KÖSZI-től a kőbányai pincerendszer, az Óhegy park, és a Sibrik Miklós út – Harmat utca kereszteződésénél kialakított „Biciklis Pont” érintésével tekertünk át a Sportligetbe. Miután megérkeztünk, a csapat 9 állomásból álló, ügyességi, közlekedésbiztonsági és helyismereti vetélkedőn vettünk részt.
A feladatok érdekesek voltak és gondolkodtatóak. Nagyon jól éreztük magunkat, igazán jól szórakoztunk.
A csapat tagjai: 
Kuczmod Zsolt 5.a
Wolf Domminik 5.a
Horváth Csaba 6.o.
Turcsik Erik 6. o.
Bodnár károly 7. o.
Szilágyi Balázs 8.a
Kísérő tanárok:
Csörnök Ilona, Hadházi Melinda