Az Erzsébet – program kiemelt figyelmet fordít a gyerekek kedvezményes üdültetésére. Ennek keretében, iskolánk sikeresen pályázott, hogy tanulói ismét részt vehessenek rajta. Most, Zánkafürdőn jártak. Az egyik diák megírta élménybeszámolóját, ez olvasható az alábbiakban.
Az első napon elmentünk a strandra, ahol fürödtünk, és dobáltuk az iszapot. Később visszamentünk a szállásra, és este nyolctól tízig a diszkóban voltunk, és buliztunk. Végül fél tizenegykor jött a takarodó.
Másnap elmentünk hajókázni a Tátika nevű hajón, aztán ismét strandoltunk egy jót. Találtunk egy négyszer akkora focipályát mint a mi sportpályánk. Ott fociztunk, és tollaslabdáztunk.
Este újra diszkó volt, és majdnem mindenkin volt világító karkötő, rajtam öt is. A harmadik napon elmentünk sárkányhajózni, ami nagyon tetszett.
Nagyon király volt, jövőre is menni fogok!
A többi kép itt tekinthető meg.