Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a sportágválasztót a kőbányai Merkapt Sportközpontban. A rendezők szerint a hatalmas alapterületű helyszínen rekordmennyiségű sportágat (összesen száznégyet) próbálhattak ki az érdeklődők.
Most is volt központi színpad, ahol iskolánk tanulói ismét felléptek. A három éve működő hulahoppszakkör tagjai – Fodor Ivett (3/b), Jakucs Bálint (3/a), Debreczy Virág (6/b,) Méhes Zsolt (6/b), Rabóczki Gergő (6/a) – a felkészítő Nagy Éva Tünde koreografálta produkciót adták elő. Éva néni kiemelte, hogy a hulahopposok a fellépés után is ott maradtak a standon, és segítettek bevezetni az ide érkező érdeklődőket a karikapörgetés rejtelmeibe.
Az iskola különböző osztályaiból vegyesen alakultak csapatok, ezek részt vettek abban a vetélkedőben, amely akadályverseny-szerűen vezette végig az érdeklődőket az egyes sportágak „kiállítói”, mint állomások között. Egy feladatlapot kaptak a kezükbe, a kérdésekre pedig az egyes sportágak standjainál kaphattak választ. Így a különböző korosztályok együttműködtek a feladatok megoldásakor.
A sportágválasztó egyik vonzó sajátossága, hogy olimpiai és világbajnok sportolókkal lehet ott találkozni, beszélgetni, szelfizni. Idén is rengeteg sportbüszkeségünk fordult meg a helyszínen, a már szinte állandó vendégnek számító dr. Kiss Gergely mellett például az idősebbeket képviselő Wladár Sándor úszó, Dunai Antal focista, vagy olyan fiatal sportpéldaképek, mint Fejes Dániel kenus, Késely Ajna úszó.